Baba pelenka nélkül? - 2. rész
Gondoskodás a babáról - itt és most
Az egész módszer, a babapisiltetés alapja az a döntés, hogy a jelenben intézkedünk a pisi és a kaki ügyében, nem utólag, lecserélve a pelenkáját. Akkor is, ha sok a dolgunk, vagy megyünk valahova, igyekszünk figyelembe venni, hogy a kicsinek időnként pisilnie kell.
A négy eszköz
A módszer gyakorlati eszközeit, amivel megkiséreljük tisztán és szárazon tartani a babánkat, négy csoportba szokták sorolni: - Ütemezés, időzítés (Timing)
- A baba testbeszédje és más jelek (Baby's signals)
- Intuíció
- Az asszociáció kialakítása (Cueing)
Ütemezés, időzítés
Ez azt jelenti, hogy figyeljük a baba élettani ritmusát. Milyen gyakran pisil, melyik napszakban kakil. Például:
- Felkelés után rögtön pisilnek egy nagyot a babák. Az egy évesnél fiatalabbak a következő órában még két-háromszor.
- A fiatal, még csak tejen élő babák egészen gyakran, 15-30 percenként pisilnek. Ez fokozatosan ritkul, ahogy 5-6 hónaposak lesznek.
- Az étkezést követően egy gyomor-bél reflex miatt gyakran jelentkezik kakilási inger.
- Szopizás vagy ivás után egy félórán belül rendszerint pisilniük kell.
- Egy-másfél éves kor körül már 60-70 perc is eltelik két pisilés között.
A baba testbeszédje és más jelek
Nagyon sok anyuka meg tudja mondani, amikor kisfia vagy kislánya kakil. Elvörösödik, nyög a baba, vagy szellent. A pisilés jelei legtöbbször nem ennyire nyilvánvalóak. De ha épp pucéran van a kicsi, például fürdetésnél, láthatjuk, ahogy egy kis elcsendesedés, befelé figyelés előzi meg a pisilést. A kisfiunknak volt egy jellegzetes panaszos hangocskája féléves kora körül, amivel jelezte, ha pisilnie kellett. Segíti a jelek megfigyelését, ha sokat hagyjuk pelus nélkül játszani a babát.
Intuíció
Az ember egyszerűen megérzi, ha a babájának könnyítenie kell magán. Ennyi. Ehhez persze idő kell. Főleg ahhoz, hogy engedjük szóhoz jutni a megérzéseinket. :) De ha úgy érzed, a babádnak szüksége van rád most rögtön, vagy átfut az agyadon, hogy régen pisilt, érdemes tenni egy próbát, és elvinni pisilni.
Az asszociáció kialakítása
Minden alkalommal, amikor a kisbabánkat pucér fenékkel a bili fölé tartjuk, adjunk ki egy hangot, például "pssss". A baba hamarosan azonosítani fogja a hangjelzést, a testhelyzetet, az egész szertartást az ürítéssel. Az asszociáció kialakulásához tapasztalataink szerint elegendő kb. 2-3 hét (félévesnél fiatalabb babát feltételezve). Tipp: 9-10 hónapos kortól kézjelet is elkezdhetünk használni. Csodálatos megerősítés, amikor egy 11 hónapos gyerkőc babajelelve közli, hogy kakilni szeretne.
Praktikák
|
Hova pisiltessünk?
A baba pisilhet hagyományosan bilibe, vagy használhatjuk a nagy wc. Sokan pisiltetik a babát a mosdókagylóba is. Magasan van, kíméli a derekunkat. (A pisi gyakorlatilag steril, amikor távozik a szervezetből. Nem más, mint egy kis víz, benne oldva ásványi sók és más, a szervezet számára épp feleslegben levő anyagok.)
Ruházat
A lényeg a minél egyszerűbb vetkőztetés.
- Praktikusak a derékban gumis nadrágok,
- meleg évszakban elég egy hosszú póló vagy kisnadrág,
- jó a kivágott fenekű nadrág (split crotch pant),
- és persze legkényelmesebb a pucér popsi. :)
A babapisiltetéssel kapcsolatban gyakran feltett kérdések itt olvashatóak.
|